Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Mind a nyolc csapat megtalálta új vezetőedzőjét, de Belichick és Vrabel nincs köztük.

Az idén a szokottnál is izgalmasabb volt az NFL edzőkeringője tekintve, hogy minden idők legeredményesebb szakembere, Bill Belichick 24 év után távozott a New England Patriots csapatától, azonban hiába volt megüresedett vezetőedzői poszt a liga negyedénél, a nyolcból egyiket sem a 71 éves élő legenda töltötte be.

Belichick és Vrabel állás nélkül maradt

A válás bejelentésekor szinte mindenki biztosra vette, hogy egykori játékosa, a Tennessee Titanstől igencsak váratlanul menesztett Mike Vrabel veszi át a helyét, de ez a pletyka korán elhalt tekintve, hogy valóban egykori Hazafi és linebacker kapta meg a karmesteri pálcát a bostoniak irányításához, csakhogy nem Vrabel – aki aztán máshol sem lett vezetőedző -, hanem Jerod Mayo, aki nemcsak játékosa, hanem Belichick szakmai stábjának tagja is volt az elmúlt öt évben. Kinevezése legfeljebb annyiban váratlan, hogy még koordinátor sem volt korábban, ugyanakkor vezetői képességeit senki sem vitatja el, már csak az a kérdés, hogy a lépcsőfok átugrása kihat-e a munkásságára.

No de visszatérve a New Englandet hatszor bajnoki címre vezető mesterre, legközelebb az Atlanta Falcons állt a megszerzéséhez, azonban hiába volt két interjún is, kútba esett a szerződés. Persze nem az anyagiakon ment a vita, hanem a hatalmon. A hírek szerint Belichick ugyanúgy teljes kontrollt akar, ahogy előző állomáshelyén, ezt azonban sokan vonakodnak megadni. Ennek egyik oka a New England keretének leépülése az utolsó években, másrészt 70 felett már nehéz hosszútávon gondolkodni egy edző viszonylatában, ami szintén nem segíti a teljhatalom megadását neki. Ha ezen igényéből nem enged Belichick, akkor kétséges, hogy lesz-e még vezetőedző a ligában.

A biztonsági választások

A georgiai alakulat Arthur Smith menesztése után – aki a Pittsburgh Steelersnél lesz támadó koordinátor – végül biztonsági választás mellett döntött Raheem Morris személyében. Őt jól ismerik Atlantában ellenfélként – három évig vezette a csoportrivális Tampa Bay Buccaneerst – és szakemberként is, mivel 2015 és 2020 között már dolgozott a klubnál, sőt, ideiglenes vezetőedző is volt. Egy remek védő koordinátorról van szó, ezt legutóbbi állomáshelyén, a Los Angeles Ramsnél is bizonyította, de vezetőedzőként vajon tud-e élni a harmadik lehetőséggel?

Ahogy a Falcons, úgy a Washington Commanders is biztonságit húzott a Ron Rivera-érát követően, miután legfőbb jelöltje visszalépett. A fővárosiak a főcsoportdöntőben elbukott Detroit Lions nagyon népszerű támadó koordinátorát nézték ki, csakhogy Ben Johnson a fájó vereséget követően befejezetlen ügyre hivatkozva úgy döntött, egyelőre marad a motorvárosban. A hopponmaradás után rendre a már tapasztalattal bíró biztonsági választás következik: itt Dan Quinn. Az Atlantát öt és fél éves regnálása alatt Super Bowlba segítő szakember az előző három idényt a Dallas Cowboys védelmének élén töltötte, amellyel kiérdemelte a második esélyt.

A Chargers és a Seahawks a figyelem középpontjába lesz

A két legizgalmasabb kinevezés egyértelműen a Los Angeles Chargers és a Seattle Seahawks csapataihoz fűződik. Előbbi a Michigan Wolverines gárdáját egyetemi bajnoki címre vezető Jim Harbaugh-t választotta Brandon Staley utódjául. Ennél nehéz lett volna jobban dönteni egy olyan gárdánál, amely tele van tehetségekkel, már csak a szerencsétlenkedő balfácán szerepét kellene levetkőzni. Jim Harbaugh tanítványai nem mindig nyernek, de sosem balfácánok, ráadásul az NFL-ben is jelentős tapasztalattal bír tekintve, hogy négy évig irányította a San Francisco 49ers együttesét, amelyet egyszer a Super Bowlba, további kétszer pedig főcsoportdöntőbe vezetett.

A Seattle pedig bemutatta azt a bravúrt, hogy megvált a liga legöregebb szakvezetőjétől, a 72 esztendős Pete Carrolltól és kinevezte a legfiatalabbat a 36 éves Mike Macdonald személyében. Az ifjú tehetség 2015-től Baltimore-ban és egyetemi szinten a Michigannél – azaz a Harbaugh fivérek alatt – járta a szamárlétrát, mindkét helyen remek védelmeket rakott össze. A Ravensnél különösen parádés egység formálódott a keze alatt, így kiérdemelte, hogy feljebb lépjen, ráadásul Seattle-ben sok nagyszerű fiatal védő van a keretben, azaz ideális választásnak tűnik. Az ilyen tapasztalatlan szakembereknél a legnagyobb kérdés mindig az, hogy a labda másik oldalán milyen stábot tud kialakítani.

Ugrás a sötétbe

A Las Vegas Raiders a játékosok kérésének megfelelően nem bonyolította túl az edzőkérdést, a 3-5-ös szezonrajt után menesztett Josh McDaniels helyére ideiglenesen kinevezett Antonio Pierce-t megerősítette a posztján. Az 5-4-es mérleg tehát elég volt ahhoz, hogy folytathassa a munkát egyedüliként azok közül, akik idén átmenetileg lehetőséget kaptak a szezon befejezésére. A Titánok végül Brian Callahan mellett törtek lándzsát, aki az elmúlt öt évben a Cincinnati Bengals támadóit irányította nem kevés sikerrel, de vajon ez akkor is így lesz, ha nem Joe Burrow, hanem Will Levis az irányítója?

A legkevésbé népszerű vezetőedzői posztot pedig Dave Canales kapta a 2023-ban – Frank Reich és Chris Tabor vezetésével – leggyengébben teljesító Carolina Panthers élén. Canales hosszú éveken át a Seahawks stábjában különböző posztokon segítette a csapatot, tavaly viszont első koordinátori megbízatása több mint jól sült el, ugyanis a 2018-as első választott irányító, Baker Mayfield játéka talán soha ilyen jól nem nézett ki a pályán. A Tampa Bay Buccaneers pedig ennek is köszönhetően a várakozásokat felülmúlva nemcsak rájátszásba jutott, hanem ott még meccset is tudott nyerni. Az újonc vezetőedzőnek szüksége is lesz arra a képességére, hogy nem túl jól kinéző irányítóból jó játékost faragjon, mert a tavalyi első választott Bryce Young nagyon rosszul festett az első évében…

Összességében a jelenlegi trendekkel ellentétben ezúttal több védelmi oldalról érkező szakembert neveztek ki vezetőedzőnek, mint támadó gurut (5-3), illetve öten először bizonyíthatnak vezetőedzőként, hárman viszont második esélyt kaptak.

Kapcsolódó cikkek