Skip to main content

Sportfogadás, Labdarúgás legjobb oddsok és szorzók, Kaszinó, Póker

Timo Werner

Az RB Leipzig biztos nem fog megválni januárban az elsőszámú csatárától, ezt már elég világosan közöltek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne csinálhatnák ugyanazt, mint amit a Chelsea és a Dortmund Christian Pulisic átigazolásával, azaz a játékost már eladták, de csak 2019/2020-as szezon előtti felkészüléskor vált ténylegesen csapatot. A hírek szerint a Bayern München és a Liverpool is érdeklődik iránta és jobb, ha mielőbb lépnek, ugyanis Werner szerződése 2020-ban jár le Lipcsében.

Egyébként a német válogatott csatár 22 éves, tehát még sok mindent elérhet karrierje során. Ebben a szezonban 26 meccsen 14 gólt szerzett egy olyan csapatban, amely leginkább kontrára szeret játszani.

 

Jeremy Toljan

A technikás és gyors jobbhátvéd még a Hoffenheim színeiben tett szert ismertségre, amikor a 2016/17-es szezonban az európai kupaporondon vitézkedtek. A német U21-es válogatottban is szép sikereket ért el, hiszen megnyerték a 2017-es Európa-bajnokságot.

Ezután leigazolta őt a Dortmund 2017 augusztusában, viszont Peter Bosz, az akkori edző nem sokat játszatta, majd egy sérülés is hátráltatta a kibontakozásban. Az aktuális szezonra nem sok minden változott, Lucien Favre sem számít rá. Igaz, a téli felkészülés során jutott neki 45 perc a Düsseldorf elleni edzőmeccsen, de a 24 éves játékosra bizony ráférne a váltás. A védelem baloldalán is megállja a helyét, kár lenne érte, ha elkallódna.

 

Florian Neuhaus

A 21 éves középpályás jelenleg a Mönchengladbach játékosa, de már egy jó ideje Düsseldorfban szerepel kölcsönben. Mindent tud, amit a középpálya közepén tudnia kell egy futballistának: magabiztosan tartja meg a labdát, ügyesen vált ritmust és a védekezésből is kiveszi a részét. Érett gondolkodású és nem ismer lehetetlent, ebben a szezonban nyolc gólpassznál és egy gólnál jár.

Nem lenne túl bölcs döntés a Gladbach részéről, ha lemondana róla. A szerződése mondjuk 2022-ig szól és egyelőre nem tolonganak érte, de ez azért még változhat.

 

Sebastian Haller

Az Eintracht Frankfurt támadójátéka egészen lenyűgöző az aktuális kiírásban. Ez Luka Jovic és Ante Rebic érdeme, de ne feledkezzünk meg a frankfurtiak támadó triójának harmadik tagjáról, Sebastian Hallerről sem.

A 24 éves, remek felépítésű csatár tíz gólnál jár a szezonban és emellé kilenc gólpasszt is kiosztott a bajnokságban, az Európa Ligában pedig háromszor köszönt be három gólpassz mellett. Egy klasszikus kilencesről van szó, akinek őszi teljesítményét a Kicker is jobbnak látta Robert Lewandowskiénál.

Tizennyolc hónnapal ezelőtt hét millió euróért vették Utrechtből és most az ötszörösét éri. A hírek szerint a Frankfurt nem is akar tőle megválni, a szerződése 2022-ig köti a klubhoz. Ugyanakkor senkit nem lepne meg, ha a topklubok hamarosan egymásra licitálnának érte.

 

Nico Schulz

A 25 éves játékostól már a Hertha és a Mönchengladbach színeiben is nagyon vártuk az áttörést, de ez csak ebben a szezonban jött el, mégpedig a Hoffenheimben. Szélsőként és szélső védőként is bevethető, sok klub nagy becsben tartana egy ilyen univerzális játékost.

A német válogatottnak is hasznos tagja lehet balhátvédként, legkésőbb nyáron pedig egészen biztosan súlyos pénzeket emlegetünk majd vele kapcsoltban.

Kapcsolódó cikkek